"Amit különösen nagyra tartok a KIRCHHOFF Automotive cégnél, az a különböző helyszínek közötti információcsere."
Lukas a munkájáról
Lukas gyakornok kínai telephelyünkön Szucsouban, a Termeléstervezési osztályon. Ez az részleg fedi le az összes olyan vállalati funkciót, amely közvetlenül kapcsolódik a vállalat alapvető céljához, azaz az autóipari alkatrészek gyártásához.
Változatos tevékenységi terület
"Gyakornoki munkám kezdetén végigvezettek a vállalat különböző területein, és így részletes bepillantást nyertem minden szervezeti egység munkájába, amelyeket az elkövetkezendő hetekben megismerhettem."
"Az első néhány napon a költségtervek készítésére összpontosítottam. Emellett lehetőségem nyílt arra, hogy terveket készítsek a folyamatoptimalizálás új területeire, és hozzátegyem a saját ötleteimet. Ezután írtam meg BA szakdolgozatomat a Volvo tehergépkocsik anyagáramának optimalizálásáról. A KIRCHHOFF Automotive vállalatnál végzett gyakornoki tevékenységem lehetővé tette a tudásom gyarapítását és bizonyos folyamatok jobb megértését, ami lehetővé tette, hogy kiváló szakdolgozatot nyújthassak be."
Egymással, és nem egymás ellen
"Amit különösen nagyra tartok a KIRCHHOFF Automotive cégnél, az a különböző helyszínek közötti információcsere. Képesek vagyunk rövid időn belül jó eredményeket elérni a vállalaton belüli kiváló kommunikáció révén. A kellemes munkakörnyezet és a kevés szintes hierarchia elnyeli a lehetséges stressztényezőket, még mielőtt azok felléphetnének."