Magyarország: MagyarChange

26-02-21

Josef Groß emlékére

Sajnálattal kell közölnünk, hogy korábbi ügyvezető igazgatónk, Dipl.- Ing. Josef Groß 2021. február 16-án, 85 éves korában elhunyt.

Wilhelmshavenben szerszámkészítőként teljesítette gyakorlatát és iparossegéd munkáját, valamint berlini mérnöki tanulmányait követően Josef Groß először az Olympia vállalatnál kezdett el dolgozni Wilhelmshavenben, a Keiper-Recaro vállalatnál Remscheidban, majd Rockenhausenben.

1986-tól egészen 2000-ben történt nyugdíjba vonulásáig a M. Kutsch GmbH ügyvezető igazgatója volt Attendornban.  Ő felelt a Sigro ügyvezetéséért Olpéban és Letterkenny-ben (Írország), valamint a Gametalért Portugáliában, melyek akkoriban egy cégcsoporthoz tartoztak.

Emlékeinkben élnek Brazíliába és Mexikóba tett utazásai, melyek során Wolfgang és Arndt G. Kirchhoffal közösen fektették le közép- és dél-amerikai tevékenységeink alapjait. Josef Großnak különösképpen szívügye volt a közép-kelet-európai országokban való piaci megjelenés a berlini fal leomlását követően.

A lengyelországi üzemek létrehozása melletti döntés és a menedzsment csapat kialakítása (akik közül sokan a mai napig velünk vannak) bizonyosan az egyik legmeghatározóbb tapasztalatot jelentette szakmai életútjában.

Döntései és képességei révén Josef Groß jelentős hatást gyakorolt a teljes KIRCHHOFF cégcsoport fejlődésére. A termékek és folyamatok kialakításán végzett munkája, valamint a szükséges illesztési technológiák kidolgozása mind szilárd alapot adtak ahhoz, hogy most globális vállalatnak tudhassuk magunkat.  Egészségügyi okokból kifolyólag az operatív menedzsmenti tevékenységeket utódjára, Stefan Leitzgenre hagyta 1999-ben.

Gazdasági, műszaki és humánus értelemben vett széles látóköre tette őt kimagaslóvá és nagyra becsült felettesünkké és kollégánkká.

Tisztelettel emlékezünk Josef Großra.

Családja számára őszinte részvétünket szeretnénk kinyilvánítani.

<- Back to: News archive